Ízléstár

Ízléstár

Életmód

Janchili: Szeretem, ha sír a vevő

Korábban több vállalkozásban is sikeres volt, de még sem találta meg bennük azt, amit igazán keresett. Aztán jött egy sugallat és elhatározta, hogy az övé lesz a legerősebb paprika a környéken. Innen indul a Janchili csípős története. Bárdos Viktorral beszélgettem a Janchili tulajdonosával.

Honnan jött az ötlet a chili termesztésére és hogyan szerezted meg a megfelelő információkat ehhez?

Előtte sok mindenben kipróbáltam már magam. Voltak teherautóim és az építőiparban is tevékenykedtem. Ám jó magyar szokás szerint nem fizették ki az egyik munkám és így szinte teljesen padlót is fogtam. Két évig ültem otthon és töprengtem, hogy mit csináljak, ami csak az enyém és nem függök más ember kénye kedvétől.

“Ha jót nem tudsz lépni rosszat ne lépj”

Aztán egyik reggel megvilágosodtam. Nekem lesz a legerősebb paprikám a környéken. Nem akartam a 48. borász lenni, valami egyedit szerettem volna. Gyakorlatilag semmit nem tudtam a chiliről azt sem, hogy van e Magyarországon egyáltalán. Felhívtam egy gyerekkori barátomat (Fika alias Bakó Csabit, ezért van a sponzored Fika felirat az üvegen), aki Amerikában él, hogy mit is tudunk a chiliről. Ő sem tudott sokkal többet mint én, de utána jártunk, és beszerzett nekem kint magokat, ami az első évben kb. 250 db volt. Így kezdődött a történetem. Szerencsére a szüleim is támogatnak és sokat segítenek, ami az erejükből kitelik. 

 

Minden vállalkozásnak fontos a név, ha jól tudom tiéd mögött egy szép gesztus bújik meg. Elmondanád az olvasóknak, hogy mi is ez?

Sajnos a név választás adott volt egy szomorú apropó következményeként. A testvéremet 4 éve tragikus hirtelenséggel elvesztettük 33 evésen kisfia születése utáni napokban. Gyakorlatilag gondolkodnom se kellett a Janchili név adott volt, mivel Jánosnak hívták illetve a kisfia is ezt a keresztnevet kapta. Az ő emléke előtt tisztelgek és próbálok olyan maradandó dolgot alkotni, amire büszke lenne, és a kisfiának, pedig egy biztos támpont és egy kötődés apukájához, ha már az életben sajnos nem is látták egymást.

Mekkora mennyiségben termeszted a chilit és milyen fajtákat?

Évről évre többet termesztek, mert nő a kereslet, nagyobb cégek is érdeklődnek irántam illetve a megtermelt chilim iránt. Egy éve kb. 250 tő volt, a második évben már 2800 kb. és jövőre 6500 férőhelyes palántázót szerelek össze.

Milyen termékeket tudsz ajánlani a vásárlóknak?

jelenleg 13 fajta színű és ízű szószom van a palettán, ami az idény jellegű gyümölcs illetve zöldségeket helyezi előnybe. Nyáron inkább a chili lekvárok, míg most a sütőtökös sült almás variációk a menők, de ezek mellett megtalálhatóak a natúr chili szószok is, amíg brutális erősségűek csak kemény legényeknek ajánlom.

Melyek azok, amiket a legtöbben keresnek?

Teljesen változó, karácsonykor a brutálok fogytak a legjobban, gondolom a család és a barátok sírni látása volt a cél a halászlé evés közbe, de pl. Szegeden a paprika Fesztiválon inkább a gyengébb ízek kedvelői voltak többségben.

Találkoztál már olyan chilivel, amit te sem mertél bevállalni az erőssége miatt?

Nem lennék hiteles, ha nem kóstoltam meg a saját paprikámat úgy, hogy egyenlőre nem volt még olyan, amit nem ettem meg.  Az  már más kérdés hogyan éreztem magam utána.

Van esetleg kedvenc ételrecepted, amely chili nélkül nem is készülhet?

Gyakorlatilag mindenbe rakok Chilit még a teába is, így maximum olyat tudok mondani, amiből nem hagynám ki ezek a pörköltek és a halászlevek.

Milyen gasztronómiai rendezvényeken találkozhatnak a Janchili termékeivel az érdeklődők?

Hála Istennek egyre nagyobb a felkérések száma az ország minden pontjából, sok helyen találkozhatnak velem a kedves érdeklődők. Bátaszék, Baja, Szeged, Szekszárd, Paks, amiket már most tudok, hogy 2018-ban is szükség lesz rám.

Milyen formában lehet nálatok vásárolni?

Egyre több boltban megtalálhatóak a termékek sajnos a 40 km határ behatárol nagyon. De ezért van szerződésem egy céggel, aki megvásárolja a szószaimat és a saját webshopjában értékesítek az ország minden pontján.

Milyen további terveid vannak?

A tervek között szerepel a világ uralom (nevet) most indulok éppen a világbajnokságra, amit Amerikában rendeznek illetve az a cél, hogy az országban mindenki ismerje a Janchili nevet. Plusz minél több és nagy céggel találkozni közös nagy dolgokat alkotni ebből a remek paprikából.
Köszönöm szépen a válaszaidat és további sikereket kívánok neked!
Webshoplink:
Közösségi oldal: