Ízléstár

Ízléstár

Gasztro

A legfinomabb házi túró és vaj receptje Boros Valitól

Nincs is finomabb az otthon készült vajtól és túrótól. Boros Vali elárulta nekünk ő hogyan készíti. 

Boros Valéria mindent saját maga készít házilag. Fontos számára, hogy adalékmentes ételeket fogyasszanak, így most jöjjön a házi túró és vaj készítése.

Házi túró és vaj készítése

Hozzávalók:

  • 10 liter tej házi tej

 

Eszközözök:

  • lábas
  • szűrőkanál
  • csöpögtető kendő
  • nagy fordulatszámú mixer (ez már a vaj készítéshez szükséges)

 

Vaj készítése:

A 10 liter tejet tiszta 10 literes edénybe öntjük. Szobahőmérsékleten 2-3 nap alatt szépen megalszik. Ebből készül majd a vaj és a túró. Leszedjük a színt egy evőkanállal, ezt feltesszük egy lábasban forrni a tűzre, mikor felforrt hagyjuk teljesen lehűlni majd egy órára a hűtőbe rakjuk ezzel pasztörizáljuk a tejszínt. Nagy fordulatú mixerbe tesszük a tejszínt, alaposan kicsapja így a vajat. Ezt beleszedjük egy nagy méretű sűrű szövésű kendőbe szűrőkanállal és hagyjuk, hogy a savó kicsepegjen belőle így készül a vaj.

 

A túró elkészítés:

A túrónak valót felrakjuk a tűzre és szép lassú lángon 40 C-ig hevítjük. Ezalatt kicsapódik belőle a savó ekkor egy szűrőkanállal kimerjük, hagyjuk benne csepegni és eztán tesszük a tiszta kendőbe. Ezt felkötjük és hagyjuk lecsepegve kihűlni … mikor kihűlt tálba szedjük és kezünkkel kicsit átmorzsoljuk…

1. A tej mikor kiöntjük

12324894_955526511151784_1653132846_n

2. Mikor már megaludt

12351111_955526524485116_698266053_n

3. Leszedve róla a színe

12336263_955526561151779_2042640959_n

4-5. Felforralva a tejszín

12358231_955526614485107_890985848_n

12358305_955526637818438_1439876949_n

6. A túrónak valót felrakjuk a tűzre és szép lassú lángon 40 C-ig hevítjük.

12358071_955526677818434_910255629_n

7. A 40 C-ig hevített túró

12348694_955526687818433_544534612_n

Ezután megy a kendőbe,

12336366_955526701151765_1562321144_n

Felkötve lecsepeg,

12336069_955526721151763_1015480884_n

A Kész túró

12336002_955526731151762_2108083209_n

Amikor köpüli a gép

12346892_955526734485095_466027254_n

12355094_955526747818427_1507075071_n

A kész vaj csepeg lefelé,

12346846_955526767818425_515808656_n

A kész vaj

12348589_955526777818424_1136734193_nForrás:

http://www.biostart.hu/category/konyha/