Ízléstár

Ízléstár

Gasztro

A magyar konyha egyik legnagyobb csodája – nincs olyan ember, aki ne szeretné

Garantáltan mindneki oda van érte!

A savanyú uborka képes közvetlenül befolyásolni egyes dolgokat, mint pl. az idegesség és a szorongás. Ezt a képességét már tesztelték is. Egy tanulmányban neuroticizmus és szociális szorongás ellen is vizsgálták hatásait. Az eredmények pedig egyértelműen kimutatták a kovászos uborka szorongásoldó hatásait. Mivel az erjesztett ételek sok probiotikumot tartalmaznak, pozitív hatással vannak az emésztőrendszerre. Bár nem teljesen tisztázott a köztük lévő kapcsolat, a tudósok úgy vélik, az egészséges emésztőrendszertől az agy is egészségesebben működik, ennek hatására pedig drasztikusan csökken a félelem, a szorongás, az idegesség mértéke.

Más szóval, akinek a társasági életét ilyen problémák akadályozzák, antidepresszáns helyett egyen egy tányér savanyú káposztát vagy pár darab kovászos uborkát. Ezek az ételek nemcsak mentálisan hatnak. A probiotikumok erősítik az immunrendszert és segítik a szervezetet, hogy jóval sikeresebben tudjon harcolni a betegségek ellen. A savanyított tejtermékeket azok is jobban meg tudják emészteni, akik enyhe laktózérzékenységben szenvednek.

Naponta egy savanyú uborka már segíthet, ha idegesek vagyunk, mert beszédet kell mondanunk a testvérünk esküvőjén vagy előadást kell tartanunk. Máskülönben a savanyú uborka finom is, így semmi ok arra, hogy mellőzzük az étrendünkben. És hogy hogyan készül az elronthatatlan kovászos uborka? Nálunk a következő oldalon található recept vált be a leginkább, minden évben így készítjük, lapozz egyet, és próbáld ki idén te is!

Hozzávalók

2 kilogramm uborka, 1 csokor kapor, 2 szelet nagyon vastag kenyér, 1-2 szőlőlevél, meggyfalevél, só, ecet.

Elkészítés

Az egyforma uborkákat jól mossuk meg, végüket vágjuk le (nehogy keserűek legyenek), és oldalaikat vagdossuk be. Vegyünk elő egy ötliteres üveget. Az aljára tegyünk egy szelet kenyeret, erre a megmosott kapor felét és pár levelet. Állítsuk egymás mellé szorosan az uborkákat. Tegyünk fel közben vizet forrni, melybe literenként rakjunk 1 evőkanál sót, 1 kiskanál ecetet. Ha forr, óvatosan, nehogy az üveg elrepedjen, öntsük az uborkára. Tetejére tegyük a maradék kaprot, a leveleket, és borítsuk be a másik szelet kenyérrel. Kistányérral fedjük le az üveget, és állítsuk napra. Ha az uborka már nem zöld színű, hanem kissé megsárgult, szűrjük le, állítsuk másik üvegbe, és a lét öntsük rá. Hűtőszekrényben sokáig eláll.

Forrás és a teljes cikk a linkre kattintva megtekinthető: http://www.magyarorszagom.hu/magyar-kovaszos-uborka_img-1.html

Kiemelt kép forrása: Kedves Ínyenc blog – Netpincér