A nagybácsi

Nagyon hideg volt, a kastély ablakain csillámló jégvirágok ültek, és szépen sziporkáztak a táncoló fényben, amit a gyertyák és apró lámpások engedtek ki magukból. A széles kéményeken szomorkás fekete füst rebbent fel.

 

A folyosókon szorgos szolgák tüsténkedtek az egyik egy vizes teknőt hozott, majd utána egy másik pedig törölközőkkel szaladt. Csak néhány szobából szűrődött ki fény. Az alsó szinten az egyik legnagyobban és egy szomszédos kisebben. A fákon a zúzmara gyémántkén fénylett. Mindenfelé csak a nagy pusztaság volt egyedül csak a hatalmas ház emelkedett ki ebből. Az égből is szikrázó hópelyhek kezdtek el hullani. A szél vadul kavarta a havat és hatalmas hó csillagokat lapított az ablakra.  A tetőn már lassan meg is maradt a hó és a vörös fehér színt öltött. A csatornákból is fagyott jégcsapok lógtak. A távolból egy négyfogatos kocsi tűnt elő a hóviharban.  Már messziről látni lehetett, hogy a lovak orrából fehér pára csapódott ki. A kocsi egyenesen a kastélyhoz sietett. Majd egy kalapos férfi szállt ki. Nagyon vörös volt a feje, ideges lehetett.

– Doktor úr azt hittük már ide sem ér!

– Sajnálom, de akkora vihar kerekedett, hogy el sem tudtunk indulni. Hogy van a méltóságos asszony?

– Nagyon rosszul.

– Akkor siessünk!

A ház mellett az istállóban is a lovak riadtan nyihogtak talán az üvöltő kutyák rémisztették meg őket. Egy lámpás férfi lépett ki a faajtón, hogy megnézze, hogy mi történik az istállóban. Dideregve körülnézet mindenhová bevilágított. De nem látott semmit így nyugodtan tért vissza a hatalmas házba.

Az egyik bíborban úszó szobában egy gyermek sírt fel, aki éppen most jött a világra. A gyermek a hatalmas ordítás után megnyugodva tekintett körbe a hatalmas teremben. A kalapos férfi éppen oda sietett, de már nem volt semmi teendője. A szomszédban egy fiatal férfi járt fel alá idegesen, de mikor meghallotta a gyermek hangját izgatottan sietett át a másik terembe. Kicsit csalódott, hogy leány gyermeke született, de ez cseppet sem látszott sima arcán. Még göndör bajsza sem mutatott semmit. Nagyon szeretett volna egy fiú utódot, aki majd tovább viheti az örökséget.

Az anya verejtékben úszó arccal még egyszer utoljára meg simította a gyermeket és lassan lecsukódott szeme. Gyermek hihetetlen módon egy foggal jött a világra, ami a néphiedelem szerint nagy jövőt jelent.

 

– Az én kis gyönyörűségem… – ezek voltak az asszony utolsó szavai. Megsimította a kislány arcát aztán mély álomba szenderedett.  A férfi félre lökte a szolgálókat és oda vette magát az asszony mellé.

– Nem halhatsz meg! Kérlek ne hallj meg! –mondogatta a férfi.

– Már nem tudtam mit tenni!

– Ha előbb érkezik akkor megtudta volna menteni őt!

Mindenkit megrázott az asszony halála, mert nagyon jó szívű volt és tényleg ő hozta meg a boldogságot a zord falak közé. Az úr feleségére borulva emlékezett vissza arra milyen volt az mikor először megpillantották egymást. Az asszony arcán mindig mosoly ült, de most csak sápadt és meredt arccal nézett maga elé. Nagyon szépasszony volt, de sajnos olyan törékeny, mint egy szál rózsa. Az ő anyja is szülés közben vesztette életét. A temetés után az úr megparancsolta azt, hogy senki nem beszéljen az asszonyról, mert azt sem tudta elviselni, ha a nevét megemlítették. A férj éveken átgyászolta és soha nem tudta elfeledni szeretett felségét. Még évek múlva is az orvost okolta a nő haláláért. – Talán ha előbb ért volna oda talán még megmenthettük – volna bizonygatta magában. A férfi a sötét gondolatoktól szinte már teljesen megőszült és az állandó görnyedéstől már szinte púpossá vált. Csak egyetlen lánya maradt meg neki ő volt Anna. Gyönyörű szép szőke haja volt a gyermeknek pont, mint az édesanyjának. A kislány egyre nagyobb és okosabb lett. Minden érdekelte őt. Magán tanuló lett így kedves idős hölgy járt hozzá. Eleinte édesapja tanította őt, de a munkája mellett már nem volt neki ideje a gyermekre.

Az apa nagyon sokat utazott bejárta a világot. Amikor csak tudta kerülte a kislányt, mert szeretett felesége jutott róla eszébe.

A Barolen család tagjai sorban meghaltak, hogy miért azt máig nem tudja igazán senki. Anna édesapjának is volt 5 testvére, de ők is egytől egyig meghaltak. Volt, aki a háborúban, a legfiatalabb betegségben és még kitudja milyen nyavalyában. A Barolenné is annyira féltette az ékes talpát aztán meg elég korán meghalt szegényke. Az öreg Barolen a szabadságharc után bolondult meg teljesen, nem tudta feldolgozni a következményeket. A XIX. Század tele volt nagyra vágyó reményekkel, de a szabadságharc bukásával vége lett mindennek. A nagy veszteségek miatt több ember elméje felőrlődött és többen a harcokban vesztették életüket. Ezek után az emberek rettegni kezdtek. Több folyóirat megszűnt és volt, ami csak átmenetileg hallgatott el. De ez a sok szörnyűség vezetett el ahhoz, hogy világ egy hatalmasat lépjen. A gyarmatosítások következtében Amerika hatalmas hatalomra tett szert. A technikai felfedezések is ezt bizonyítják a távíró, telefon, elektromosság, lámpa.

De mégis felcsendült az élni akarás vágya hazánkban is és 1867-ben megtörténik a kiegyezés, ami egy jobb kor eljövetelét jósolja. Ferenc Józsefet gyűlölték az aradi vértanúk halála miatt, de csodálatos felesége ezt mind ellensúlyozni tudta és szeretetté tudta változtatni. Erzsébetet nagyon szerették az emberek. Mozgalmas és mesékkel gazdagkor volt ez.

Anna közben már 13 éves lett, nagyon ritkán látta édesapját, de amikor találkoztak ő mindig próbálta őt kiszolgálni. Nagyon magányos volt mindenki szigorúan bánt vele főleg a házvezetőnő Magda. Egy napon egy kedves lány érkezett és ő lett neki a dadusa.

– Kis asszony megérkezett az új dadus! –kiáltott fel fagyosan az asszony.

– Mindjárt megyek! –Anna nagyon reménykedett abban, hogy olyan embert kap majd maga mellé, aki megérti őt és segít neki mindenben.

Nagyon jól elvoltak vele így ők lettek egymás támaszai. A ház mögött egy hatalmas kert állt, ami édesanyja halála óta senki sem gondozott, mert édesapja megtiltotta. De titokban ők kertészkedni kezdtek és hamarosan újra virágozni kezdett minden. Tavasz volt már édesapja pont aznap érkezett meg mikor kivirágzott a fekete tulipán, ami a felesége kedvenc virágja volt. Anna örömmel újságolta, hogy milyen szép lett a kert.

– Apa gyere, nézd meg a kertet!

– Kis lányom most nem tudom megnézni. Szeretnék egy kicsit pihenni.

– Gyere már… kérlek. Majd utána pihensz.

– Na, jó menjünk.

– Nem fogsz majd csalódni!

– Azt gondoltam.

Kézen fogta apját és egyenesen a kertbe vezette őt. A kert valóban gyönyörű volt a színek kavalkádja is és a szivárvány összes színe megjelent. A kis itatóban színes madarak csicseregtek. Körülnézett a férfi. Megrohanták az emlékei és nem tudta, hogy mit tegyen. Így a menekülő utat választotta.

Amint jött a ház ura el is utazott a kis lány értetlenül állt és nem tudta mi történt édesapjával. Megint eltelt két hónap mire haza jött újra a férfi.  Anna szinte napokat töltött el azzal, hogy nézett ki az ablakon. Várta, hogy megérkezzen apja, de sajnos hiába várta.

– Soha többet nem fog visszajönni!

– Biztosan vissza fog jönni. Alszik egy pár napot és újra itt lesz.

– Most úgy ment el mintha soha többet nem jönne vissza.

– Nem éhes a kisasszony?

– Egy kicsit ingen.

– Akkor csinálok önnek valamit.

– Nagyon szépen köszönöm!

A kislány jól lakott és aztán le is feküdt. Nem bírt tovább az ablakban gubbasztani. Fáradt is és az értelmét sem látta annak, hogy tovább maradjon ott az ablakban.

Szombat volt, a távoli erdőkből magasan szállt fel a pára és kastély kéményein is nehézkes fehér füst szökkent elő. Anna már korán fel volt és szemeit folyamatosan az ablakra tapasztotta, hogy érkezik már az édesapja. Lódobogást hallott felemelte hálóingjét, hogy ne akadjon bele a lába, ahogy szaladt lefelé. De téves volt, mert csak áthaladó kocsi futott el a hatalmas ház előtt. Valaki kopogott majd kitárult az ajtó és több öltöztető nő rohant be a szobába és a szekrényhez rohantak. Majd több ruhát vettek és öltöztetni kezdték a lányt. Ruhát ruha követett több mint harminc alsó szoknyát húztak rá szegény lányra. Éppen a haját csinálták mikor végre behajtott a kocsi és megérkezett édesapja. Anna nem törődött semmivel felemelte szoknyáját és égnek álló hajával lerohant édesapja elé.

– Apa! Apa! –rikkantotta a lány és édesapja nyakába ugrott.

– Anna, de nagy vagy már! –mondta apja és felkapta a fejét a rohanó és ordítozó szolgákra akik rémülten szaladtak a kis lány után. Egy mély nő hang szólalt meg és csendre intette a rebellis szolgákat.

– Jó reggelt uram! Felvihetjük a szobájába a csomagjait? –kérdezte ridegen a nő

– Igen, meg köszönném! –felelte vissza a férfi és lebontotta magáról a lány és kézen fogta. Együtt mentek fel a hatalmas márvány lépcsőn, amin visszhangot vert a lány és a férfi hatalmas lába. A szoba ugyan úgy volt mint előzőleg ott lett hagyva csak az ágynemű lett kimosva. Anna felugrott apja ágyára és onnan nézte, amint pakolászott a szekrényébe.

– Apa, tudod milyen nap van ma? –kérdezte kíváncsian a kislány.

– Miért mi van ma? –nézett vissza lányára a férfi.

– Hát a születésnapod! –ordította a lány és újra édesapja nyakába ugrott.

A konyhában már a szolgák sürögtek forogtak, hogy minden kész legyen a fogadásra, amire nagyon sok embert meghívtak a közeli Pestről. A konyha legnagyobb asztalán már több torta sorakozott és a tűzhelyeken még hatalmas fazekakban főttek a levesek és sütőkben pedig a finom sültek, ami lassan betöltötték az egész konyhát és már csak az illattal is jól lehetett lakni.

Az nap volt a házigazda születésnapja így a tiszteletére egy nagy vadászatot rendeztek. Nagyon sokan gyűltek össze és mindenki róka vadászatra indult. A hatalmas ház előtt gyülekeztek a vadászok és az ebek. Nagyon sok kutya volt kicsi nagy és minden féle forma. A lovak is izgatottan tapostak és ködöset prüszköltek az izgága ebekre. Anna elbúcsúzott édesapjától és megindult a vadászat. A kutyák szaladtak elől és lovasok utánuk több hatalmas bokorkerítésen át kergették a rókákat, amik riadtan menekültek a vérszomjas fogsorok elől. Anna apja és még néhányan leváltak a többiektől és egy kisebb ösvényen követték a rókákat. Nem gondolta senki, hogy ez fog történni.

Egy tisztásra értek, ahol az egyik rókát összecsapta valami és földön hánykolódott. Az avarban szinte méterenként medvecsapdák volt. De már késő volt a megállásra, mert a lovak lendületből bevágtattak a csapdák közé. Anna édesapjának a lova megijedt és megbokrosodva maga alá ejtette a férfit. Nem volt idő a menekülésre a ló többször is megtaposta a férfit, majd aztán még egyszer nagyot rúgott belé és szélsebesen elvágtatott. A férfi eszméletlenül feküdt a földön csak akkor ébredt fel mikor már otthon feküdt a puha baldachinos ágyban. Több fej nézett felé, de csak egy arcot látott meg az Annáét. A lány könnyei esőként hullott a férfi arcára és már teljesen vörösre dörzsölte szemeit. Apja alig tudott beszélni csak néhány szó hagyta el a száját. A feje alatt a párna is teljesen bevéresedett és lassan lecsukta a szemét. Anna ráborult apjára és nem is akarta elengedni őt.

A lány utolsó rokona is meghalt nem tudták, hogy a temetés után egy rejtélyes úr érkezik. mindenki szívesen rátette volna a vagyonukra a kezét, de már nem volt senki aki vér szerint örökölte volna a pénzt. Az egyik korai napok egy ismeretlen férfi érkezett.

Kemény magas kalap volt a fején, és sötét fekete öltönyt viselt. Az oldalra fésült haja vékonyította az amúgy is sápadt arcot. Egy levelet hozott, amin az állt, hogy ő az egyetlen utolsó élő rokona a lánynak. Kedvesnek tűnt a férfi, de valamiért még sem. Szolgálók szerették, mert kedves volt velük. De Annával nagyon is rosszul bánt. Egy napon a bementek a városba és Annával bújúcskát játszottak. De a csel az volt, hogy magára hagyta a gyermeket a hatalmas városban, ahol még soha sem járt.

Több napon keresztül bolyongott étlen szomjan ruhája is teljesen rongyossá vált. Egy sötét sarokban feküdt és ott aludt. Másnap reggel egy kedves hang ébresztgette. A hanghoz egy kedves arc is párosult.

– Kicsikém ébredj fel, mert megfogsz fagyni. –mondta a hang. Anna megtörölte a szemét. Mikor meglátta, hogy ki az egyből felpattant és meghajolt. Sissi volt az.

Éppen pesten vásárolt és meglátta a gyermeket.

– Nyugodj meg gyermekem. Ülj le inkább mert nagyon fáradtnak tűnsz. Merre laksz?

– Hát kint lakok a városon kívül. A bácsikámmal jöttem vásárolni, de elhagyott engem.

– Biztos érted jön! –biztatta a lányt. –gyere ide ki a fényre itt lehet jobban megtalál. Gyere veszek neked valami enni valót.

Kézen fogva mentek el a közeli pékségbe ott vettek egy kenyeret és ketten meg is ették. –Merre vannak a testőreid? –kérdezte kíváncsian a lány. –Hát nem tudom, mert megpróbáltam elbújni előlük és végül sikerült is. –halkan felnevetett. –most már búcsúzom.  Itt van ez a kis zsebkendő mindig tartsd magadnál és soha nem leszel egyedül. –megsimogatta a kislány arcát és magára hagyta őt. Szegény lány egész nap csak bolyongott az egyik bolt előtt egy magas kutya arcú férfiba ütközött. Nem tudott vele ellenkezni, nem kérdezett tőle semmit.

Megfogta és elvitte őt az árvaházba. Kívülről nagyon tetszetősnek nézett ki az épület. Színes mozaik ablakaink megcsillant a fény és magas tornyai között a szél szaladgált.

Mikor bementek minden megváltozott, a falakról a mállott tapétából penész dohos illat lengett be mindent. Még mielőtt becsukódott volna az ajtó utoljára visszanézett milyen volt a szabad élet, ami talán soha nem fog visszatérni.

Nem volt mit tenni csak ez volt az egyetlen menedék a gyermek számára. Egy kopott ajtó szobába vonultak be, ahol a lányról néhány idősebb lány leszaggatta ruháját és rossz szürke kopott hálóinget adtak rá.

A szomszéd szobában pedig megbeszélték azt, hogy a kislány befogadják és újra örökbe fogadják, ha alkalmas lesz rá.

A lányt szörnyen megviselte az első főleg az mikor szerencsétlennek levágták a haját. Ez azért történt, hogy ne tűnjön ki a többiek közül, mert gyönyörű aranyló szőke haja volt a lánynak. Éjt nappallá téve dolgoztak, mert az árvaház csak látszat volt titokban halálra dolgoztatták a gyerekeket a föld alatti szappangyárban. Több gyenge kislány is abba halt bele, hogy annyira megverték, hogy ebbe pusztult bele. Embertelen körülmények között tengették amúgy sem boldog életüket. Nem aludtak semmit csak dolgoztak enni sem kaptak semmit csak akkor, ha meg volt a napi szappan mennyiség. A lelencház igazgatója először nagyon kedves volt, de ugyan olyan rabszolgahajcsár volt, mint a többiek. Eltelt tíz év is senkit sem fogadtak örökbe így Anna már 16 éves volt és lassan ráébredtek arra, hogy valaminek máshogy is kellene lenni. Az évek alatt több lány hirtelen eltűnt, mint végül kiderült őket nem örökbe adták, ha nem külföldre vitték őket kurtizánnak. Nem volt akartak ők is erre sorsa jutni így több lány is eltervezte azt, hogy itt lesz az ideje a szökésnek. Másnap hajnalban a riadóra senki sem ébredt fel, de mikor belépett az igazgató mindenki pofozni kezdték őt és így hamarosan ordítva a földre került. Kis asztalokról a hatalmas ütésektől ledőltek a gyertyák és a kopott ágyneműk gyorsan lángot kaptak. A szerencsétlen férfit magára hagyták az égő szobában. A lány tömeg rohant lefelé a lépcsőn és még egy akadály állt előttük a kedves igazgatóné, aki kardot ragadott a kiáradó tömeg láttán aztán inkább félre ugrott.

Az utcán a korai járókelők megdöbbenve látták azt, hogy füst és hatalmas gyerek tömeg tódul kifelé a lelencházból. Hamarosan megjelentek a lángok is az ablakokon kicsapódva lángolni kezdett minden. Az tűz megtisztította az épületet minden mocsoktól a szabad lányok rémülten nézték a lángoló házat.

Anna nem tudta merre megy csak minél távolabb. Aztán mikor már nem bírta tovább a lába. Az egyik kapualjban leült és ott fújta ki magát. Nagyon fáradt volt és forróan tűzött a Nap. Egy kecses árnyék vetődött felé. A lány felpillantott és egy kedves arc mosolyogott vissza rá.

Egyből tudta, hogy ki az. Erzsébet volt. Nem akart hinni a szemének.  De igaz volt. A nő arca szinte teljesen meg volt öregedve azóta, mióta legutóbb látta őt.

– Nem gondoltam, hogy újra találkozni fogunk felség! –mondta a lány és sietve térdre borult.

– Jaj kedveském kérlek maradj állva nyugodtan.

A királyné látta, hogy mennyire rosszul néz ki a lány így kézen fogta és elvitte az egyik közeli pékségbe és vett neki ennivalót. Anna nem győzte meghálálni azt a sok segítséget amit az asszonytól kapott. ha még ez nem lett volna elég segített neki munkát is találni. A közeli kórházba ápolókat kerestek így már munkája is lett a lánynak.

Boldog volt a lány, hogy végre volt munkája és nem kellett az utcán tengetni az életét. Igaz nem sokat keresett, de legalább tellett hajlékra és egy ennivalóra is. Az egy nap pont egy beteg mellett ült mikor besietett az egyik ápoló.

A főnővér hívatta őt.

– Anna már elég rég nálunk dolgozol! Nagyon jó munkát végzel így szeretnélek megbízni egy ápolási munkával.

– Hova kellene menned?

– A Barolen kastélyba!

A lánynak egyből felcsillant a szeme nem is gondolta, hogy ilyen könnyen vissza fog majd kerülni a kastélyba. Több tervet is kitalált, hogyan fog majd bosszút állni a férfin. Így nem kellett sokat gondolkodni.

– Az úr nagyon beteg és a legjobb ápolónőt szeretném melléje és szerintem te vagy az!

– Mikor kellene indulnom?

– Amint lehet, pakolj össze és akkor már indulhatsz is.

– Rendben. Akkor egy óra múlva készen is leszek.

A lány haza rohant. Minden bepakolt a hatalmas utazótáskába. A legjobb állapotban lévő ruháját vette elő. Tudta, hogy abban kell majd menni-e. hallotta, hogy hintó fékezett le a ház előtt. Kinézett és csodaszép hintó állt ott. Nem is akart, hinni a szemének. A kocsis udvariasan feltette a ládáját és kinyitotta neki az ajtót.

Alig várta már, hogy mikor érnek oda a kastélyhoz. Messziről látszottak a tornyok, de valahogy nem akartak közeledni.

Több szolgáló is kint állt a ház előtt őt várták.

– Nagyon jó, hogy megérkezett a kisasszony, mert az úr már nagyon rosszul van.

– Megnézem mit tehetek!

– Az nagyon jó lesz.

Beléptek az ajtón. Szinte semmi nem változott csak annyit, hogy mindent sötét borított be elvesztették a bútorok a fényüket.

– Megmutatom a szobáját erre jöjjön!

Az emeleten egyből az első szoba volt az övé. Kipakolta a ruháit és már rohant is férfihez. Benyitott az ajtón. Beteg szag töltött be mindent. A férfi bőre ráncos volt és teljesen megőszült. Amikor a lányra nézett egy kicsit megrémült. Mintha felismerte volna őt.

– Uram majd én segítek magának és sokkal jobban lesz!

Napokon keresztül próbálta kitalálni azt, hogy mi lehet a férfi a baja. De sajnos semmilyen gyógyszer nem segített neki. Láz álmok gyötörték. Össze-vissza beszélt. Mikor odament a lány azt, gondolta, hogy majd a gyógyszerekkel szépen lassan megmérgezi, de megesett a szíve azon a férfin, aki elrabolta tőle a vagyont. Tudta, hogy igazán nincs semmi baja a férfinak. Csak a bűntudat kínozta őt. Egyik reggel bement és kihúzta sorba az összes függönyt. A férfi nem értette azt, hogy mi is történik. Hatalmas fény áradt be a szobába. Odakint tavasz volt. a virágok nem rég nyíltak ki az egész kert finom illatot árasztott.

– Mit csinál? –kérdezte aggódva férfi.

– Ideje lesz ki mozdulni!

– Fel sem tudok állni!

– Uram önnek nincs semmi baja! Csak a bűntudat emészti! Az a kislány miatt akit otthagyott  a városban.

– Honnan tud erről?

– Én voltam az a kislány.

A férfi arca olyan lett mintha szellemet látott volna. Nem akart hinni a szemének sem a fülének.

– Ez nem lehet igaz. Ő meghalt.

– Sajnos nem, mert itt vagyok.

– És most azért jöttél, hogy bosszút állj rajtam.

– Elég sok éven keresztül ez volt a tervem, de amikor megláttam magát teljesen elfelejtettem, mert nem akarok olyan lenni mint maga. Nekem tiszta a lelkem.

– Nem tudom miért tettem. Napokon keresztül téged kerestelek utána. Már évek óta csak emészt a fájdalom, hogyan is tehettem ez veled.

– Most már mindegy. Itt vagyok és élek. Én megbocsájtottam.

– Pedig nem kellene, mert elvettem mindent amit szerettél.

Még hosszasan beszéltek és teljesen kibékültek. A kastély népe nem is gondolta, hogy egyszer majd visszakapják a lányt, akit már olyan régen kerestek. A férfi egyre jobb bőrben lett ezt csakis a lánynak köszönhette. Minden szépen lassan visszanyerte az eredeti fényét és megtelt a vidék élettel. Mintha átok lett volna az egész vidéken.