Ízléstár

Ízléstár

Hírek

Betelt a pohár Várkonyi Andreánák: Nekem többet jelent a méltóságom és a tartásom

Betelt nála a pohár.

– Sokszor hoztam már fontos döntéseket az életembe, hol a munkámban, hol a magánéletemben, amelyek közül mind nagyon nehéz volt – kezdi Andrea a nak. – És persze olyan veszteségek is értek, amelyek nem az én döntéseim következményei voltak. Amikor véget ért a kapcsolatom Gáborral, és Nórival elköltöztem, bár nagyon megviselt az az időszak, furcsa módon mégis rengeteg energiával töltődtem fel – folytatja. – Azt az energiát, amit az egy ideje már rosszul működő kapcsolatba öltem, a szakítás után egy új élet kialakításába, izgalmas munkákba fektethettem. Most úgy érzem, végre jó irányba tartanak a munkák körülöttem, és hogy a nap végén alaposan, de kellemesen elfáradva zuhanok az ágyba.

[ ]

Azt a döntését sem bánta megy, hogy egy a munkaadójával is szakított, vagyis egy éve eljött a TV2-től. Ahogy magyarázza, lépnie kellett, mert már nem érezte jól magát abban a közegben. – Lemondtam a végkielégítésemről is, pedig tizennyolc ott töltött év után járt volna. Annak is meg lett volna a módja, hogy ne üres kézzel távozzam, de nekem többet jelentett a méltóságom és a tartásom. Nem aggódtam a jövő miatt – magyarázza, az új diplomája után pszichológuskén tis dolgozó műsorvezető, aki a szíve mélyén érezte, tudta, hogy nem ér véget számára a televíziózás sem.

És a Life tévétől meg is érkezett az a felkérés, amire várt. A Női titkok Várkonyi Andival című műsorban az országban eddig egyedülállóan új típusú díszletben, szinte otthon i közegben beszélget majd olyan híres nőkkel, akiknek van mondanivalójuk, azaz nemcsak szerepelni akarnak, hanem üzenni is.