Ízléstár

Ízléstár

Fitness

Célegyenesbe Las Vegasba az Inba Natural Olympiára

Mindent beleadva készül a Natural Olympiára, amelyet Las Vegasban rendeznek. Ezzel egy nagy álma válik valóra. Gyulai Krisztiánnal beszélgettem.

 

Lassan eltelt megint egy év a korábbi interjúnk óta. Hogy látod így egy újabb év elteltével mi az, amiben változtál erősödtél?

Mint korábban is említettem a saját magam által kitűzött célok állnak első helyen az életemben. Minden egyes nap ezekkel kelek és hajtom álomra a fejem. Szerintem nagyon fontos, hogy ezek meglegyenek az embernél. Ha ezek nincsenek szinte nincs értelme felébredni és ez nagyon rossz érzés tud lenni. Úgy látom, hogy valamennyire türelmesebb, nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lettem azóta és próbálok minden felesleges dolgot kizárni a fejemből.

 

 Az utóbbi időben szereztél olyan díjat vagy elismerést, amelyre büszke vagy?

Igen, most tavasszal egy nagyobb létszámú nemzetközi mezőnyben, ahol 22 versenyzőből sikerült egy első helyezést elérnem, erre nagyon büszke vagyok és jó érzés. Folyamatosan készültem és mindent megtettem érte. Tudtam, hogy itt nekem nyerni kell.

 Ha jól tudom készülsz a Natural Olympiára, amely Las Vegasban lesz, ezzel egy nagy álmod válik valóra Milyen edzésekkel, diétával indulsz neki a versenynek?

Valóban minden sportoló és magánszemély álma, hogy egyszer eljusson Las Vegasba. Most nekem ez végre megadatik. November 13-án repülök a Natural Olympiára, ami az Arnold Classic után egy másik nagy álmom volt, hogy részt vegyek rajta. Készülök teljes gőzzel, mindent bele adok. Heti hat edzésem van, a diétám amennyire csak lehet szigorú, mindent betartva. Már csak másfél hónap és ott leszek. Mindenképpen szeretnék egy szép helyet elérni.

 

 Kik állnak melletted, kik segítenek a felkészülésben?

Nagyon sok barát, ismerős, rokon, edzőtárs bízik bennem és segítik az utamat illetve vannak olyan személyek, akikkel napi szinten nem vagyok kapcsolatban, de így is rengeteg erőt és támogatást kapok egy-egy levélben vagy telefonhíváson keresztül is. Mind ez nagyon sokat számít nekem és örömmel tölt el. Köszönöm mindenkinek, hogy mellettem vannak!

 

Egyre nagyobb figyelem fordul a munkásságod felé és sokan követik és támogatják utadat. Kik a szponzorok, akik támogatnak téged?

Elmondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy azok a sportolók közé tartozom, akiknek a szponzorok is segítik a munkájukat. Néhány támogatót szeretnék kiemelni nekik sokat köszönhetek: Guess Watches, Weider, Viwavitamin Water, Miss Alpok Adria Szépségverseny.

Hogy látod, mennyire van esélyed az első helyre?

Szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára, természetesen én bele adok mindent. Nyilván, ha már ott vagyok, akkor esélyem is van a győzelemre. Mi csak egy kis ország vagyunk a nagy Amerikához képest, de bízom magamban. Úgy indulok el, hogy minden esélyem meg van a nyerésre és velem igenis számolni kell!

Amennyiben te leszel az első milyen újabb ajtók nyílnak meg előtted?

Ez egy igen nehéz kérdés. Nyilván csak bízni tudunk benne és hinni. Ezzel még jobban a középpontba fogok kerülni, de újabb szponzorok, valamint vendégkör bővítés, mert ugye edzőként dolgozom, de jelenleg nincs nagyon kapacitásom arra, hogy bővítsem a létszámot. További reklám lehetőségek és különböző újabb felkérésekre gondolok.

A jelenlegi időszakodat ennek szellemében töltöd vagy azért megvannak a megszokott mindennapok?

100 százalékban a versenyre fókuszálok, de emellett szakítok időt magánéletre és az önmagam fejlesztésére, de legfőképpen ez teszi ki a mindennapjaimat. A versenyen szeretném a legjobbat elérni, hiszen az ember nem mindennap jut el Las Vegasba.

Emellett még milyen további tervek és céljaid vannak?

Szeretnék elismertebb lenni a szakmában és átadni a tudást a tanítványaimnak illetve másoknak. Most megemlíteném magam mellett azokat, akiket én készítettem fel a versenyekre ők is nagyon szép eredményeket értek el: Európa-bajnok második helyezést, nemzetközi torna második helyezést. Az októberi nemzetközi versenyre is jönnek többen is velem velem és jövőre tovább bővül majd a csapatom.

Mint mindenkinek neked is vannak könnyebb és nehezebb napjaid, amikor éppen lent vagy hogyan tudod motiválni magad?

Az ember sajnos olyan, mint az EKG egyszer fent egyszer lent csak nem mindegy melyik pozícióban vagy többet. Vannak nekem is olyan időszakaim mikor kicsit megzuhanok, de nálam leginkább ez akkor jellemző mikor hirtelen nincs semmi teendőm és ilyenkor magamba roskadok, inkább ez hétvégén fordul elő, de nagyon gyorsan túl lendülök rajta és hálát adok mindazért, amit eddig elértem az életemben, mert azt vallom, hogy örüljünk annak, amink van és ezt köszönjük meg és így további dolgokat kapunk az élettől.

 

A személyi edzőként is sikeres vagy és a tanítványaid is szép eredményeket mesélnél erről az olvasóknak?

Korábban beszéltem már arról milyen terveim vannak a versenyzésen kívül, a tanítványaimnak szeretném átadni az eddig megszerzett tudásomat. Számos eredményre büszke vagyok, amiket együtt értünk el. Negyven év feletti kategóriában sikerült kinevelni egy Európa-bajnok ezüstérmest, senior II., III. helyezettet, junior kategóriában egy nemzetközi versenyen III. helyezettet.

Büszke vagyok arra, hogy mindegyik tanítványom szép eredményt ér el. Folytatjuk tovább ezt az utat és meg sem állunk a célig és addig, amíg el nem érik a lehető legjobb eredményt.

Köszön szépen a válaszaidat és további sikereket kívánok neked!