Ízléstár

Ízléstár

Hírek

Döbbenetes hír érkezett a Gálvölgyi-ügyben

Újabb információk az üggyel kapcsolatban.

Múlt szerdán kórházba került Gálvölgyi János színművész, miután légzési nehézségekre panaszkodott otthonában. Azonban végül a lányai vitték a kórházba, mert a mentő 50 perc alatt sem ért ki a színészhez.

Győrfi Pál szerint a mentőszolgálat elektronikusan rögzíti az ügyek adatait, így pontosan látják, mikor milyen intézkedés történik. Így volt ez Gálvölgyi János ügyében is, bebizonyosodott, hogy a mentésirányító hibás döntése okozta a bajt.

Győrfi Pál az ATV Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában beszélt részletesen Gálvölgyi ügyéről, amit a Naphíre.hu szemlézett.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége egy közleményben számolt be az esetről, melyben leírták, hogy az esetben nemcsak egy, hanem négy mentésirányító érintett. Győrfi erről elmondta, hogy a vizsgálat ebből a szempontból még nem zárult le, hiszen aznap több hívás is érkezett a helyszínről.

Hirdetés

Állítása szerint ebben a szakaszban annak a szempontjából vizsgálják az esetet, aki először felvette a telefont, és a tüntetek alapján P2-es, azaz nem közvetlen életveszély szerinti sürgősségi szintre sorolta az esetet.

Felül lehet ezt bírálni egy újabb hívásnál, ha elhangzanak újabb információk, de az első hívás és ennek a minősítése határozta meg az összes további lépést

– szögezte le a szóvivő, majd elmondta, hogy a mentésirányítónak nem lett volna megengedett, hogy lecsapja a telefont.

Ez egy szakma, itt nem magánemberként van jelen a mentésirányító, hanem a szakma szerint kell eljárnia. (…) Ez nem egy professzionális megoldás, még akkor sem, ha zsákutcába fut egy telefonhívás. Egy krízishelyzetben lévő telefonálóval ezt nem lehet megtenni

– mondta, hozzátéve, hogy kommunikációs hibák biztosan történtek, és később bebizonyosodott, hogy Gálvölgyi János valóban közvetlen életveszélyben volt.

“Egy csomó információt kap ilyenkor a mentésirányító. Az információk alapján neki valahogy egy képet kell alkotnia erről az esetről, ennek a képnek valósághűnek kell lennie, és ennek megfelelő intézkedést kell hozni. A tünetek vagy panaszok között elhangzott az a kifejezés, hogy nehéz légzése van a betegnek, nehezen kap levegőt; ha ez így van, az önmagában egy életveszélyre utaló körülmény. 

Az összkép lehet, hogy azt mutatja, hogy nincs akut életveszély, de mégis mindig a rosszabbat kell feltételezni, tehát a beteg javára szabad tévedni” – szögezte le, majd elmondta, hogy még sem ő, sem a mentőszolgálat nem hívta fel Gálvölgyi családját az eset miatt. Ő maga másnap nyilvánosan kifejezte sajnálkozását a történtek miatt és most a műsorban megismételte: bocsánatot kér a családtól.

“Akkor kér az ember bocsánatot, ha már tudja, hogy hibás valamiben. Még mindig nem fekete-fehér ennek a hibának a súlya” – magyarázta el Győrfi Pál, miért nem beszélt még személyesen Gálvölgyi családjával.

Elmondta azt is, hogy együttéreznek a családdal, és hogy ő maga és a többi mentős is nagyon kedveli a színészt, így ez az eset „nekik is ugyanúgy fáj.”