Három nehéz és fontos szó, amelyet oly nehezen mondunk ki: kérem, köszönöm, bocsánat
Szavak melyek használata sokkal szebbé teszi az életünket és az emberi kapcsolatainkat.
Miért nehezek? Csak pár rövid szó, ami mégis hatalmas erővel és energiával bír. Manapság már nem divat megköszönni a segítséget vagy éppen bocsánatot kérni, ha hibázunk. Van, aki ezt megalázkodásnak veszi. Miért szégyen az, ha elismerjük, hogy hibáztunk?
Ferenc Pápának van egy nagyon találó idézete, amiből indult az egész gondolat a cikkhez:
“Három szó nagyon sokat segít a házaséletben. (…) Három szó, amelyet mindig mondani kell otthon: “kérem; köszönöm; bocsánat”.
Ez itt a házas életre van kiélezve, de szerintem ez az egész életre vonatkozik. Ez a három szóból épül fel az udvariasság, a tisztesség és az, hogy beismerjük, hogy tudunk hibázni vagy éppen a másiknak is el tudjunk nézni a ballépését.
“Az ember sohasem olyan szép, mint amikor bocsánatot kér és amikor megbocsát; ezek az élet legszebb pillanatai.”
Köszönöm…
Olvastam már több helyen, hogy mindennap azzal kellene kezdeni, hogy hálát adunk és megköszönjük azt, hogy egészségesek vagyunk, van családunk, munkánk és nem az utcán élünk. A hála nagyon fontos az ember életében. Nagyon sokáig ugyanis egy ősi mondatot félreértelmeztek és sokáig elhallgatásra került a hála fontossága, pedig varázslatos dolgokat tud okozni az életünkben. Szóval a hála mindennapi gyakorlása már csak próbaként is (ha nem is hiszünk benne). A mindennapos rohanásban természetesnek tűnhet a köszönet és ki sem mondjuk, pedig nem az, amikor csak tudjuk köszönjük meg a segítséget vagy bármilyen kedves gesztust így a saját lelkünkön is segítünk és másoknak is jót adunk.
A bocsánat…
Mindannyian követünk el hibákat, ezért meg kell tudnunk bocsájtani is magunknak és másoknak is. Ismerjük el a saját hibánkat ettől leszünk emberek. Vannak bocsánatos bűnök, amelyektől nem dől össze a világ. Gondoljunk ilyenkor arra, hogy senki sem tökéletes, de mindenki csodálatos. A bocsánat kimondása nem jelent gyengeséget és nem leszünk semmivel kisebbek.
Kérem
Attól, hogy segítséget kérünk attól nem leszünk gyengék, hanem elismerjük azt, hogy szükségünk van más emberek szubvenciójára. Merjük hangosan kimondani ezt a szót, mert előfordulhat, hogy mire összegyűjtjük azt az erőt, ami szükséges ehhez, addigra már késő lesz. Magunkat okoljuk és ne a többieket, ha nem teszünk semmit és egyedül maradunk a saját gondjainkban. Nem arra kell várni, hogy más megoldja a problémánkat, hanem hallassuk hangunkat.
Merjük kimondani ezeket a szavakat és látni fogjuk, hogy mennyit változik a világ. Sokkal pozitívabb lesz és újabb ajtók nyílnak meg. Ugye, hogy annyira nem is nehéz?