Ízléstár

Ízléstár

Gasztro

14 trükk és jó tanács bográcsozáshoz, amikkel elég sok háziasszony nincs is tisztában

Ezek a hasznos tippek jól jönnek mindenkinek.

A következő tanácsokból nem csak a kezdők tanulhatnak sokat, de azok is hasznukat veszik majd, akik már gyakorlottnak mondhatják magukat a bográcsozás tudományában.

Egy kertből sem hiányozhat a tűzrakóhely és a bogrács, melyek nélkül elképzelhetetlenek a nyári családi, baráti összejövetelek.

A tűz ropogásának hangja és a készülő étel illatával teli levegő a nyáresték tipikus kísérői.

Ez egy speciális főzőedény, melyben bármit elkészíthetünk, amit fazékban meg tudunk főzni.

Az alföldi szája felfelé szélesedik, míg a bajai felfelé szűkül. Az alföldiben elsősorban birkapörköltet, slambucot készíthetünk, a bajai pedig tökéletes a halászlé elkészítéséhez, hiszen közepén szája miatt kevesebb párologtat, ezért magas hőfokon, hosszabb ideig főzhetjük benne a halat, akkor sem fog szétesni.

  • Az öntöttvasból készült kitűnő hőátadó képességgel rendelkezik és strapabíró. Vásárlás után rögtön égessük ki, használat után pedig azonnal mossuk tisztára, majd zsírozással előzzük meg a rozsdásodását.
  • A rézből készült  szintén jó hővezetők, de savas – pl. ecetes – ételeket ne készítsünk bennük.
  • A rozsdamentes acél és a zománcozott vas bogrács  minden étel elkészítéséhez alkalmas, tisztán tartásuk is egyszerű. A zománcozott vas bogrács a legolcsóbb, de a bevonata könnyen sérül.

Az ideális tűz bográcsozáshoz

Széltől védett helyen rakjunk tüzet.  A tűzgyújtási tilalmat mindig vegyük figyelembe, mert ilyenkor még a saját kertünkben sem főzőcskézhetünk.

A lángnak nem szabad hozzáérni a bogrács aljához, és nem szabad, hogy szélesebb legyen a tűz, mint maga a bogrács.  A legjobb az izzó parázs, kevés faág pislákoló tüzével. Ha túl magasra tesszük a bográcsot, jóval tovább fő az ételt, ha túl alacsonyra, akkor pedig könnyen odakap.

A bogrács állványát mindig stabil rögzítsük,  kalkuláljuk bele, hogy a bográcsot az étel súlya le fogja húzni.

Bográcsban főzőcskézni lassúbb folyamat, mintha a konyhában tűzhelyen készítenénk az ételt. azt is figyelembe kell venni, hogy itt csak egyetlen lánggal gazdálkodhatunk, így jól kell ütemezni a főzés egyes fázisait, hogy minden egyszerre készüljön el.

Ételek bográcsban

Aki kezdő, annak érdemes olyan ételeket választani, amelyeknél az alapanyagok egyszerre főnek meg. Ilyen a pörkölt, a lecsó, a gulyás, a paprikás krumpli, a slambuc. Ezeken az ételeken lehet gyakorolni, hogy milyen lángon mennyi idő alatt főnek készre az alapanyagok, mint a hagyma, a krumpli vagy a hús. Bográcsozáshoz gyakorlottabbak számára ideálisak pl. a mexikói babos ételek vagy az ír marharagu, az irish stew.

Főzési tippek bográcsozáshoz

  • Bográcsba nem teszünk olajat! A zsiradékot a szalonna vagy a zsír adja az ételekhez.
  • A forró zsiradékba tegyük a hagymát és sózzuk meg kicsit, hogy ne ragadjon le. Ha a leve elfőtt, mehet rá a kockára vágott, szárazra törölt húst. Ezt érdemes keverni, mert így gyorsabban kérgesedik.
  • A hús puhább lesz, ha előtte alkoholban főzzük, ez lehet sör vagy bor, amelyik jobban illik a recepthez. Az alkohol elforrása után öntsünk az ételhez vizet.
  • A pirospaprika az utolsó 15 percben kerül a bográcsba, külön odaég a bogrács széléhez, és keserű ízt ad az ételnek.
  • A már végeérzékeny fűszerek felét felöntés előtt rászórhatjuk a húsra, a maradék fűszert pedig a főzés előtt kb. 30 perccel adjuk az ételhez.

 

Forrás:

14 trükk és tanács bográcsozáshoz

Kiemelt kép forrása:

https://www.receptvarazs.hu/receptek/recept/pasztorhus_bogracsban